Magyarországon 1964 óta József Attila születésnapján, április 11-én ünneplik a magyar költészet napját.
Iskolánkban minden évben megemlékezünk erről a jeles napról több napos rendezvénysorozat kíséretében. A József Attila domborműnél koszorút helyezünk el, ünnepi beszédet tartunk a költő életéről és munkásságáról, szavalóversenyt rendezünk, vetélkedőket tartunk. Idén a kialakult helyzetet szem előtt tartva a társadalomtudományi munkaközösség vezetője, Czuczi Mihályné Bálint Mariann a megemlékezésnek egy más, újszerű módját találta ki. A megszólított pedagógusok és diákok támogatták az elképzelését és így idén egy kicsit másképp tisztelgünk József Attila és a költészet nagysága előtt. Lentebb több linket és videó anyagot találtok.
Kellemes időtöltést kívánunk!
Először fogadjátok szeretettel Nagyné Szegedi Ildikó tanár néni alsós diákok számára készített Genially játékát! A következő linkre kattintva indulhat a felfedezés!
A felsősökről sem feledkeztünk meg. Váradiné Szabó Katalin tanár néni is egy Genially játékra hívja a felsős gyerekeket. Jó szórakozást kívánunk hozzá!
A költészet napjával kapcsolatban már több tantárgyból kaptatok előzetes feladatot. A 4. b osztály tanulóinak a tavasz témában kellett képeket készíteniük. A természet gyönyörű pillanatait ragadták meg. Fogadjátok szeretettel a tavaszi képválogatásukat!
A felsős diákok Buka Imréné Porkoláb Magdolna tanár nénitől azt a feladatot kapták rajzból, hogy a kedvenc József Attila- versüket szemléltessék egy képben! Az elkészült csodaszép alkotásokat Tóth Magdolna tanár néni szerkesztette össze.
A magyar költészet szinte kiapadhatatlan forrás mindazok számára, akik szeretnék megismerni nyelvünket, kultúránkat és történelmünket. A magyar költészet napján a legtöbb embernek a klasszikusok jutnak eszébe. Vagyis Kölcseytől körülbelül a Nyugat nemzedékéig. De ne feledkezzünk meg Balassiról, Berzsenyiről és a kortárs költőkről sem!
A költészet napja előtt tisztelegve minden évben megrendezi iskolánk a József Attila Szavalóversenyt. Erre a rendezvényre a környék több általános - és középiskolájából jönnek hozzánk, Derecskére szavaló gyerekek. Sajnos már tavaly sem tudtuk ezt megrendezni, de a költészet napja nem múlhat el gyönyörű szavalatok nélkül!
Hallgassátok szeretettel Dávid Laura 6. c osztályos tanuló előadásában Majthényi Flóra: Mi a haza? című költeményt! Felkészítő tanára: Sáreczki-Markovics Katalin.
Továbbá fogadjátok szeretettel Győrffy- Biró Zalán Dániel 2. c osztályos tanuló előadásában a Zelk Zoltán: Csilingel a gyöngyvirág című költeményt! Felkészítő tanára: Turányiné Balogh Beatrix.
József Attila 1905-1937. között élt. Akár meg is fordíthatnánk a két időpontot: József Attila akkor született meg országosan elismert költőként, amikor Balatonszárszón meghalt. A kor- és pályatársak többsége csak a bulvárszenzációként tálalt halálhír után döbbent rá, milyen kivételes életművet alkotott ez a mindaddig csak „jó költő”-ként számon tartott, zavarba ejtően sokféle hangon megszólaló – ezért gyakran félreértett –, posztumusz fölfedezett zseni, akinek életútját kisgyermekkora óta váratlan veszteségek, lelki traumák, különös fordulatok szegélyezték –, s aki egyéni szenvedéseiből egyetemes érvényű költészetet teremtett.
- Születésének napja, április 11.: a költészet napja.
- Az UNESCO a 2005-ös esztendőt hivatalosan József Attila évvé nyilvánította.
- 1962–1999 között nevét viselte a Szegedi Tudományegyetem, mint József Attila Tudományegyetem (rövidítve: JATE).
- Róla nevezték el az 1998-ban felfedezett, 39971 József kisbolygót.
- József Attila nemzetközi szinten a legismertebb a modern magyar költők közül. Verseit számos nyelvre lefordították, műveit a világ számos országában tanítják irodalom órákon.
- A versek olyan élményt nyújtanak, ami meghatározó lehet egész életünkön keresztül. A legtöbb embernek van kedvenc verse, ami kézen fogva vezeti élete során és segíti eligazodni az érzelmek és a világ dolgaiban.
- Jó lenne, ha nem csak ezen a napon találnánk rá a gyönyörű versekre, hanem lenne időnk erre máskor is!
Sáreczki-Markovics Katalin
Kivirágzik a nagyvilág